Rendezte: Mike Newell
Forgatókönyv: Charles Wood (Beryl Bainbridge azonos című regényéből)

Szereplők:

     P. L. O'Hara - Alan Rickman

     Meredith Potter - Hugh Grant
     Stella - Georgina Cates

A galériához kattints a képre!


Stella (Georgina Cates) átlagos, álmodozó tizenéves lány, leszámítva, hogy apját nem ismeri, anyja a háború alatt eltűnt, s őt nagybátyjáék nevelték fel.
Valamiféle furcsa, egyoldalú kapcsolatot édesanyjával csak a telefonfülkék segítségével tarthat, mivel a pontos idő az ő hangján szólal meg.
Színésznő szeretne lenni, de egyelőre csak afféle mindenesként kap állást egy liverpooli repertoárszínháznál. Mégsem elégedetlen, mert azonnal plátói vonzalmat kezd érezni a rendező, Meredith Potter (Hugh Grant) iránt, s nem is érti a körülötte zajló intrikákat, érzelmi bonyodalmakat, amelyek átszövik a színtársulat mindennapjait.
A Pán Pétert akarják színre vinni, de hiányzik az igazi, karizmatikus Hook kapitány.
Visszahívják hát régi színésztársukat, aki valaha nagy sikerrel játszotta ezt a szerepet, s csakhamar meg is érkezik a sokat emlegetett P.L. O'Hara (Alan Rickman).
A látszólag bohém, motoron száguldozó férfit nyomasztja a múlt: egykor elhagyta szerelmét, amikor az teherbe esett. Szeretné jóvátenni a hibáját és titkon abban reménykedik, hogy rátalálhat elvesztett gyermekére.
Ez azonban nem akadályozza meg abban, hogy könnyedén elcsábítsa a kis Stellát, akinek naív bája elbűvöli. Stella hagyja is bevezetni magát a szexualitás rejtelmeibe, miközben továbbra is Meredithről ábrándozik.
S bár a Pán Péter O'Hara közreműködésével valóban sikeres lesz, az események tragikus fordulatot vesznek; a férfinak rá kell döbbennie, hogy a kívánságok olykor teljesülnek, csak nem mindig úgy, ahogyan azt szeretnénk.


Mike Newell filmjének címe állítólag a Pán Péter egy sorára utal, mely szerint "A halál egy nagy kaland", de felfoghatjuk úgy is, hogy Stella kalandjáról van szó, amint ismerkedni kezd az élettel, az érzelmek szövevényes labirintusával, és a nemiséggel.
Meglehetősen realisztikusan mutatja be a háború utáni angol színtársulatok helyzetét, a körülményeket, amelyekben éltek és dolgoztak. Akkor még nem megbecsült művészekként, hanem a napi betevőért küzdő, gyakran lecsúszott egzisztenciákként.
Mindaddig azonban, amíg Alan Rickman meg nem jelenik a vásznon (elég sokat kell rá várni, de megéri), a cselekmény lassan folydogál és mi tagadás, unalmas is kissé. Viszont ahogy P.L. O'Hara "berobban" motorjával a filmbe, személyisége nyomban mozgásba hozza az eseményeket, s ismét felébreszti az elálmosodott nézők kíváncsiságát a történet iránt.
A végére kiderül, hogy ez a mese cseppet sem szokványos, a befejezés pedig teljesen váratlan és meglepő azok számára, akik nem figyeltek oda eléggé.